
Letenyei Hédi vagyok, stílustanácsadó és író.
Hiszem, hogy a stílus nem a külsőségekről szól, hanem a belső átalakulásról. Az én utam sem volt egyszerű: voltak időszakok, amikor a stílus segített újra összerakni magam. A ruháim jelentették az egyetlen kapaszkodót, segítettek megőrizni valamit önmagamból, amikor minden más változott körülöttem.
Eredetileg okleveles közgazdászként végeztem az egyetemen, majd a Pécsi Tudományegyetem szabadbölcsész szakán, filozófia–kommunikáció szakon tanultam tovább. Az írás sokáig hobbiként volt jelen az életemben, de mára hivatásommá vált: rendszeresen jelennek meg írásaim különböző felületeken, és irodalmi pályázatokon is díjaztak. Az írás és a stílustanácsadás számomra ugyanannak a folyamatnak két oldala: mindkettőben a belső tartalom hiteles kifejezését keresem – legyen az szavakban vagy öltözködésben.
Megjelent írásaimat a „Történet, ami mögöttem van” és a Blog szekciókban olvashatod.
A stílus számomra egy nyelv, amellyel elmondhatjuk a világnak, kik vagyunk. Nem csupán arról szól, hogy mit viselünk – hanem arról is, hogyan szeretnénk megjelenni a világ előtt, és hogyan fejezzük ki önmagunkat a különböző élethelyzetekben. Az öltözködés eszköz: segít visszatalálni önmagunkhoz, és hitelesen képviselni azt, akik valójában vagyunk.
A Gardrób Detox módszerem nemcsak a ruhatáradban teremt rendet, hanem a gondolkodásodat is átformálja. Arra tanít, hogy a gardróbod ne csak praktikus legyen, hanem a legjobb verziódat tükrözze – olyanná váljon, amelyben bárhol és bármikor önmagad lehetsz.
Minden élethelyzet más megjelenést kíván. Én abban támogatok, hogy a legkülönbözőbb életkörülményekhez – legyen szó egy új munkahelyről, anyai szerepről, vagy éppen egy újrakezdésről – megtaláld azt a stílust, amelyben biztonságban és magabiztosan érezheted magad. Online szolgáltatásaimmal bárhonnan dolgozhatsz velem, és együtt építjük fel azt a ruhatárat, amely belülről erősít meg, és kívülről is hitelesen képvisel.
Ha úgy érzed, elérkezett az idő a változásra – akár a gardróbban, akár önmagadban –, szeretettel várlak, hogy együtt felfedezzük és kibontsuk a benned rejlő legjobb verziót.


Várlak egy kötetlen, 30 perces ingyenes konzultációra, amelyet személyesen vagy online is igénybe vehetsz! Ez az alkalom arra szolgál, hogy megismerkedjünk, és átbeszéljük a stílusoddal kapcsolatos céljaidat.
Miben segíthetek?
- Önbizalom növelése.
- Egyedi stílus megtalálása.
- Színelemzés és testalkatelemzés.
- Gardróbfrissítés.
- Fontos eseményre való felkészülés.
- Vásárlási tanácsadás.
- Újrakezdés vagy életmódváltás stílusban.
Foglalj időpontot most, és kezdjük el az utat a magabiztosabb, stílusosabb éned felé – online vagy személyesen!
A megfelelő színek viselése az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy ragyogj. Professzionális színtanácsadásom során megmutatom, mely árnyalatok emelik ki természetes szépséged, és melyek kerülendők. A személyre szabott palettád segítségével magabiztosabban öltözködhetsz, legyen szó munkáról, randiról vagy bármilyen eseményről. Felejtsd el a „nem tudom, jól áll-e” dilemmákat – segítek, hogy mindig tudd, mi áll jól!
Igény szerint különleges alkalmakra is elérhető, például anya-lánya programként, születésnapi meglepetésként vagy menyasszonyi készülődés részeként.
Minden test gyönyörű – csak tudni kell, hogyan öltöztessük! A testalkatelemzés során feltérképezzük tested arányait, és megmutatom, hogyan emeld ki az előnyeidet a ruhákon keresztül. Ez nem fogyókúra – ez tudatosság, amivel képes leszel harmonikus, előnyös megjelenést kialakítani bármilyen helyzetben.
Egyedi igényekre is elérhető, például anya-lánya élményként vagy ajándékcsomag részeként.
A stílus több, mint ruhák: a személyiséged vizuális kifejezése. Együtt felfedezzük az egyéni stílusod, és megtanítalak, hogyan öltözz úgy, hogy az megmutassa, ki is vagy valójában. A célom, hogy ne trendeket kövess, hanem önazonos és vonzó megjelenésed legyen – nap mint nap.
Kérheted akár különleges formában is: születésnapi meglepetésként, barátnős programként vagy menyasszonyi búcsú keretében!

Teljes körű stílustervezés során hosszútávra építkezünk: újragondoljuk a ruhatárad, kialakítunk egy funkcionális és stílusos gardróbstruktúrát, amely könnyedén öltöztet bármilyen élethelyzetre. Ez a folyamat segít abban, hogy minden reggel könnyebb legyen a „mit vegyek fel?” kérdésre a válasz.
Egyedi, személyre szabott stílustervezési csomagok is elérhetők – akár ajándékként vagy különleges alkalomra.

Nincs mit felvenned, pedig tele a szekrényed? Itt az ideje a gardróbrendezésnek! Szakértő segítségemmel átválogatjuk a meglévő ruháidat, rendszerezzük a darabokat, és kialakítjuk a helyet egy jól működő, átlátható gardróbnak. Egy hatékony gardrób nemcsak időt, de energiát is spórol – és minden darabja örömmel tölt el.
Kérheted akár születésnapi ajándék formájában vagy közös anya-lánya programként is.

A vásárlás élmény, ha tudod, mit és hol keress. Velem garantáltan tudatosan és hatékonyan vásárolsz: előzetes igényfelmérés után személyre szabottan állítom össze az útvonalat, és segítek olyan darabokat választani, amelyek valóban passzolnak hozzád – színben, fazonban, stílusban, élethelyzetben.
Különleges programként is kérhető: anya-lánya nap, barátnős vásárlás, vagy menyasszonyi ruhatár kialakítása.

Nincs lehetőséged személyesen találkozni velem? Semmi gond! Online konzultációim során ugyanazt a figyelmet és szakértelmet kapod, mintha élőben dolgoznánk együtt. Modern eszközökkel és részletes útmutatókkal segítelek, legyen szó színtanácsadásról, testalkatelemzésről vagy akár gardróbrendezésről.
Online csomagjaink egyedi formában is elérhetők – tökéletes ajándék vagy közös élmény otthonról.

Komplex problémára komplex megoldás kell. Kombinált csomagjaim több szolgáltatásom összehangolt változata, amellyel teljes körű átalakuláson mehetsz keresztül – tudatosan, lépésről lépésre.
Praktikus mindennapok csomag: Színtanácsadás + testalkatelemzés. Ideális azoknak, akik gyorsan szeretnének praktikus és stílusos ruhatárat kialakítani.
Haladó csomag: Színtanácsadás +
Ideális azoknak, akik valódi változást akarnak elérni a mindennapi megjelenésükben.
Prémium csomag: Színtanácsadás, testalkatelemzés, stílustervezés és gardróbrendezés segítségre van szükséged a stílusod újradefiniálásában.
Ez a csomag azoknak szól, akik teljes mértékben szeretnék újratervezni megjelenésüket, és hosszútávú, fenntartható megoldást keresnek.

Gardróbrendezés és közös vásárlás. Tökéletes megoldás, ha a meglévő ruhatáradhoz szeretnél új, frissítő darabokat hozzáadni.
Különleges alkalmakra is elérhetők egyedi kombinációk:
– Anya-lánya nap
– Menyasszonyi felkészülés
– Születésnapi élménycsomag
Csak mondd el az elképzelésed, és én megvalósítom!

Inspiráló, interaktív és gyakorlatias – a workshopjaim során nemcsak hasznos elméleti tudást kapsz, hanem azonnal alkalmazható gyakorlati tippeket is. Cégeknek, baráti társaságoknak vagy akár egyéni érdeklődőknek is kínálok tematizált workshopokat, legyen szó színekről, testalkatokról vagy szezonális trendekről.
Különleges eseményre keresel izgalmas programot? Workshopjaim kérhetők egyedi formában is: például lánybúcsú, születésnap vagy csapatépítő keretében.

Gardrób Detox – Stílus, ami lélegzik. Gardrób, ami Téged tükröz.
Ez nem egy egyszerű selejtezés. A Gardrób Detox egy személyre szabott, finoman vezetett folyamat, amely segít elengedni a felesleget – ruhákban, stílusban, érzésekben. A végeredmény? Egy harmonikus, igényes gardrób, ahol minden darab önbizalmat ad és örömöt okoz.
Engedd meg magadnak a stílusbeli megújulást – kívül és belül.
Ha készen állsz egy új kezdetre, ahol a gardróbod is a helyére kerül, lépj velem kapcsolatba bizalommal. Foglalj időpontot konzultációra, és kérj személyre szabott ajánlatot – örömmel kísérlek végig ezen az inspiráló, felszabadító úton.
A részletekért írj nekem bátran – a stílusod most kezdődik igazán.
HÉTFŐ
09:00-17:00
KEDD
09:00 - 17:00
SZERDA
09:00 - 17:00
CSÜTÖRTÖK
09:00 - 17:00
PÉNTEK
09:00 - 17:00

Fiatalon mindig úgy éreztem, hogy a színekben rejlik valami kimondatlan igazság. A vörös például sosem volt „csak” egy hajfesték árnyalata számomra. Inkább egy titkos kiáltás, egy bátor gesztus, egy apró forradalom.
Amikor megírtam „A vörös forradalom” című novellámat, tulajdonképpen erről a belső lázadásról meséltem. Arról, hogyan lehet egyetlen színben benne a vágy a változásra, a szabadságra – és néha még az újrakezdésre is.
Most külön öröm számomra, hogy ez az írás megjelent az E-Pub Irodalmi Kávéház oldalán.
Talán neked is eszedbe jut majd, mikor volt az a pillanat, amikor egy apró döntésed – egy hajszín, egy ruha, egy kiegészítő – valójában a saját belső forradalmad kezdete lett.
Ma stylistként is hiszek abban, hogy a színek nem pusztán külsőségek: képesek visszaadni az önazonosságunkat, erőt adni a változáshoz, és emlékeztetni arra, hogy mindig újrakezdhetünk.
Ha szeretnéd megtalálni a saját „színforradalmadat”, ehhez több úton is segítek:
Minden apró színválasztás közelebb vihet ahhoz, aki valójában vagy. És néha ez a legszebb forradalom.